Megmutatta a sárga köves utat, mely vezet valahová. Különböző formájú s nagyságú kövekkel kirakott út ez. Megbotolhatsz néhol a kiálló kövekben, de türelemmel s figyelemmel kell viseltetned az út s magad iránt. Követheted amíg csak úgy érzed ez a te utad, amíg csak magadévá tudod tenni. Aztán eljön a pillanat, mikor valahol nem értesz egyet, mikor érzed, hogy számodra kisit másképpen kell lennie, hiszen nem más útját kell járnod, hanem a sajátodét, mert nem vagyunk egyformák. Akkor elérkezik az idő majd, s a kanyargó út melletti sziklás köves még kijáratlan helyen elkezded egyengetni a talajt. Beleütközik az ásód a szikladarabokba, vagy olykor elsüllyedsz a sárba s felmerül a gondolat, mi a fészkes fenéért szenvedek én itt, inkább visszafordulok arra a már kijárt ösvényre. Na de mi történik akkor? Miért is szeretnék oda visszamenni? Miért félek attól az ismeretlentől? Ki fél attól az ismeretlentől? Hiszen elindultam ,nekikezdtem, csak türelem kell. Egyenletes alap kell, biztosnak lenni, megtapasztalni, ha sima és egyenletes az alap és megpróbálod megismerni, akkor azon sárga köves útból megépítheted a sajátodat, aminek részese lesz a már ismert út is, ami megtanított arra, hogyan is építsd meg , s hogyan lépkedj rajta anélkül, hogy egy kiálló darabka megrekesszen egy ponton.
köszönet érte a Tanítómnak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése