Becstelen bíró ítélkezett
felettem.
Ki látta volt a kopasz madarat?
Szárnytalan suhogással vitte tova
lelkemet.
Mondotta: Ifjú, hölgy! Ítéletem, ne szegje
kedvedet.

Hogy akadt volna az összes szó a torkán !
Hová tűnt a szabad akarat?
Szót csépel, engemet ítél. Könny itt már
mit sem ér.
Csak fél, hogy elér, az, mit remél.
Csalfa, s balga sors, hát hová tetted
szemed?
Megvakultál tán,-hogy ily halálra ítélsz?
Miért teszed, oly gyenge szívemre
kezed?
Hazug hangokat hallatva
beszélsz.
Fellebbezek. Csupasz madarat közelembe
többé nem engedek.
Szívem, nem hagyom érinteni holmi
kezeknek.
Ellenvetésnek helye nincs!